MomMylife&

Biztonságosabb nyár egy Callkötővel!

2017. június 22. - Tankó Enci

Itt a nyár, szünidő, ami sok veszélyt rejthet magában!
Anyaként fontosnak tartom, hogy biztonságban érezze magát a kislányom minden helyzetben!
Nemrég találtam egy karkötőt, ami szerintem egy fantasztikus megoldás arra, hogy megtegyük az első lépést: megtanítsuk mit tegyen, ha bajba kerül.
Színes gyöngyökből készült kiegészítő, amin feltüntethetjük a telefonszámunkat, ez a telefonszámos karkötő - Callkötő.

 (A képen látható rózsaszín a mi Callkötőnk! )

 

 19478232_1481480411916039_1924398895_n.jpg

Az alábbiakban egy interjút olvashattok a Callkötő megálmodójával, Kolta Zsófival aki 2 gyermekes édesanya! 

Honnan jött az ötlet?

A Callkötő ötlete akkor merült fel bennem, amikor második gyermekem járni kezdett és rájöttem, hogy kislányom teljesen más habitusú, mint fiam volt ebben a korban. Simán elmegy mellőlem, nem fogja mindig a kezem, sőt! Ahogy lehet elengedi és a maga útját járja. Elkezdtem próbálgatni mindenféle megoldást, de kényelmi okok miatt mindegyiket elvetettem. Így jutottam el oda, hogy valami olyan dolgot kellene kitalálni a gyerekeknek, amit szívesen hordanak, kényelmes és pont elegendő információ van rajta ahhoz, hogy segítsen a bajban.

Hány éves kortól ajánlod?

 Bár kislányomat 18 hónapos korában kezdtem el hozzászoktatni, a Callkötőt elsősorban az ovis és kisiskolás korosztálynak ajánlom. Nekik lehet már megtanítani, hogy hogyan használják a Callkötőt, ha szükség van rá. Én a fiam lelkére kötöttem, hogy akárhogy megijed, ha nem is tud beszélni, csak mutassa meg a csuklóját egy szimpatikus felnőttnek, ő pedig segíteni fog. Persze kisebbeknek is nagyon hasznos, kislányom ékszerként viseli, pici szoktatás után pedig nem is veszi már le magáról.

img_7567.JPG

 A telefonszámon kívül más is kerülhet a karkötőre?

 Szoktak neves és betegséget feltüntető karkötőt is kérni tőlem. A neveset anyukák, apukák, nagyszülők, testvérek is hordhatják, apák napjára például készítettem párat apukáknak gyermekeik nevével. A betegségek nevét tartalmazó karkötő pedig hasznos lehet olyan betegségek esetén, ami rosszulléttel, cselekvés képtelenséggel jár, hiszen ilyenkor a pulzus megérintésekor a karkötőt egy plusz információ jut el a segítő személyhez, aki így hatékonyabban tud a betegen segíteni. Amit nem ajánlunk, hogy a telefonszám mellé odakerüljön a gyermek neve is. Hiszen ha valaki a nevén szólítja, az már egy bizalmi kapcsolatot jelenthet számára, ami nem minden esetben jó.

Milyen színekben érhető el?

Elsődleges szempont volt a gyöngyök kiválasztásánál, hogy feltűnőek legyenek. Így esett a választásom az akril neon gyöngyökre. Ezekből van citromsárga, narancssárga, világos rózsaszín, rózsaszín, pink, piros, zöld és kék és fehér. Ezt kiegészítik még a matt üveg hatású akril gyöngyök és egyéb extrák, amikkel díszíteni lehet a Callkötőket. Ilyen a csíkos vagy a szív alakú gyöngy, melyek limitálva érhető csak el.

Hol rendelhető?

 Oldalunk: www.facebook.com/callkoto, ahol mindenben segítünk! 

img_7556.JPG

Hol találkozhatunk veled, milyen rendezvényeken? 

Járok börzékre, vásárokba és hívnak most már óvodákba, iskolákba és bölcsikbe is. Helyben dolgozom, így nagyon szeretik a szülők, hogy azonnal megkaphatják, amit ott megálmodnak és így kapaszkodót nyújthatnak gyermekeiknek vész esetén.

 

Ha tetszett a cikk oszd meg másokkal is! 

 

Egy anyának az a kötelessége, hogy megóvja a gyermekét. De néha hagynunk kell, hogy megmentsék magukat!
Jamie McGuire 

A bejegyzés trackback címe:

http://mommylife2015.blog.hu/api/trackback/id/tr6412613871

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.